A vámpírok, Lucifer teremtményei. A hét arkangyal közül ő ragadta meg elsőként a teremtés lehetőségét, melyet az Istentől kaptak. Az első vámpír, Lillith volt, akit egyes kultúrák Ádám első, nem kívánt feleségeként emlegetnek. Lucifer szerette volna, ha vámpírt választ társául az ember, ezért úgy teremtette meg Lillith-et, hogy tökéletesen kiegészítse az ember gyengeségét. Lucifer rosszul viselte, hogy Ádám visszautasította a vámpír közeledését, mert nem értette a döntést, hogyan választhatott egy másik embert az a férfi, nem pedig az ő teremtményét. Lucifer ekkor érzett először ellenszenvet az emberell, de akkor még mit sem tudott arról, hogy érzelmei kihatnak Lillithre, a gyermekére is. A vámpír, ki akarta engesztelni atyját, akiről azt hitte, rá neheztel, nem az egyre gyarapodó emberiségre. Így Lillith újabb és újabb embert fertőzött meg, és tett vámpírrá, évszázadokkal később pedig már annyi volt belőlük, mint az emberekből, vérszomjuk pedig akkor még nem ismert határt. Mikor Lucifert néhány angyallal leküldték az emberek közé, hogy terelje őket a fejlődés hosszadalmas útjára, a vámpírokat is lecsitította. Lucifer újra bízott az emberben, így a vámpírok is megtanulták hogyan kell tisztelni azt a fajt. Nem öltek többé embert, állatok vérét szívták, mert a vértől undorodott az ember, az így "megtisztított" vadakat a vámpírok eladományozták az embereknek. Ekkoriban istenként tisztelték az embereket, s nem ők istenítették a vámpírokat. Tartott ez nem egészen egy évezredig, mikor Lucifer újra megharagudott az emberre, mert isten arra kérte angyalait, fogadják be őket a Mennyekbe is. Lucifer úgy érezte, atyja már nem szereti, elárultnak érezte magát, őrült haragja pedig az emberek felé fordult. Az arkangyal sosem támadt volna Atyja teremtményeire, de felfokozott érzelmei arra sarkallták a vámpírokat, hogy ők tegyék meg azt. A vámpírok nem gonoszságból törtek az emberek életére, csupán a teremtőjüket akarták megvigasztalni azzal, hogy kiirtják csalódottsága tárgyait. Mikor kitört az égi háború, és a vérfarkasok kipusztították csaknem az egész fajt, Lucifer elképedve nézte, mi történt a gyermekeivel, nem tudta elfogadni, hogy mindez miatta történt, hiszen ha ő nem száll szembe a Mennyországgal, akkor a vámpírok se tették volna ezt az emberekkel. Lucifer sosem bukott el, önkéntesen vonult száműzetésbe a Mennyország legeldugottabb "börtöneibe", úgymond feláldozva magát a gyermekeiért. Az isten megrendült az áldozaton, amit legfényesebb arkangyala hozott. El kellett volna pusztítania amiért szembe szegült akaratával, de az isten úgy gondolta, éppen elég büntetés lesz Lucifer számára az élet, amit választott, nem akarta megölni őt. Ekkor történt, hogy az isten elvágta az érzelmi köteléket az arkangyalok és teremtményeik között, melyet titkon saját maga hozott létre köztük. Úgy gondolta, jó lecke volt ez mindannyiuk számára.
•Tulajdonságok•
•Nem fogékonyak emberi betegségekre, és nem is terjeszthetik azokat. •Sosem voltak termékenyek, szaporodásuk csakis harapás útján történhet. •A gyors regeneráció miatt az átváltozás után a vámpír nem öregszik tovább. •Véglegesen csakis lefejezéssel lehet megölni őket. Ha egy vámpír meghal, vele együtt pusztul vérvonala is (azoktól kezdve, akiket ő változtatott át) •Amíg optimális mennyiségű vér kering az ereiben, a szervezete is tökéletesen működik. Ekkor bátran ehet-ihat bármit, szervezete képes feldolgozni azt, de ha a vámpír megvonja magától a vért, mindent ki fog hányni ami a gyomrába kerül. Nem halhat meg végelgyengülésben, csupán lelassulnak életfunkciói, mígnem végül kiszárad, és "elalszik". •Nagyjából hetente egyszer kell vért inniuk (körülbelül fél liternyit). Hogy emberi, vagy állati vért, az nem számít. Nincsen különbség közöttük. •Az elfogyasztott vér a vámpír vérkeringésébe kerül, nem pedig a gyomorba. •Kiválóan látnak a sötétben, de más érzékeik alig élesebbek az emberekétől. Reflexeik viszont sokkal jobbak, és testi erejük messze túlszárnyalja a halandókét. •Nem kedveli a kötöttségeket, a szabályokat. Jobban szeret egyedül élni. Azonban néha, nagyon ritkán megesik, hogy egy csoportba kényszerülnek, egy szövetségbe, melyet egymásközt klánnak neveznek, vezetőjük pedig a mester (ezt az elnevezést használják teremtőikre is). Ez a személy általában a közösség legidősebb, egyben a legerősebb tagja is. •Testi erejük a korral együtt növekedik. Minél idősebb a vámpír, annál erősebb. Körülbelül 400-500 évesen van ereje teljében, ettől kezdve lassú leépülésnek indul. •A vámpír szemfogai váladékot bocsátanak ki, amely az emberi szervezetbe kerülve tudatmódosító szerként funkcionál. A lizergsav-dietilamid (azaz LSD) arra szolgál, hogy a vámpír cselekvésképtelenné tegye áldozatát. A méreg szinte azonnal hat, de a hatás csak fél órán át "működik". •A vámpír nyála erős véralvadás gátlót tartalmaz, ezért ha nem akarja megölni az áldozatát, elég csupán végignyalnia az ember sebén. • Habár teste nem ég meg a napfénytől, leírhatatlan kínok fogják gyötörni a vámírt ha tűző napra megy. Egyéntől függő, hogy meddig bírja a napsütésben (néhány másodperc, vagy talán 2-3 perc), ám nem egy vámpír elméje bomlott már meg a fájdalom miatt.
•Átváltozás•
Vámpírrá válni pedig nem más, mint elkapni egy gyógyíthatatlan, fertőző betegséget. Nincsenek balesetek. Tehát a vámpírnak az "átváltoztatás" szándékával kell megharapnia az embert. Talán 3 napig is eltart mire az ember megérzi magán a változást. Előbb fáradékony lesz, aztán bántja a nap, végül jelentkezik a vérszomj is. Ha az embert támogatja teremtője, akkor ez az a pillanat, mikor vért itat az "újszülött" vámpírral. (Adhatja a sajátját is, de az nem oltja a szomjúságot. Ember, vagy állat vére kell.) Ha az újdonsült vámpír történetesen egymaga van, és semmit se tud fajtájától, akkor is rá fog érezni, hogy mire van szüksége, hisz gyötörni kezdi az éhség, ezt az érzést pedig mindenki ismeri. Az emberi ételek ekkor már nem maradnak benne, az éhség pedig egyre csak fokozódik, mígnem végül eljut arra a pontra amikor teljesen eluralja a vérszomj, és ráveti magát az első útjába kerülő élőlényre. Nem számít, hogy az egy emberi családtag, vagy a kutyája, ebben a pillanatban nem ura magának a vámpír. Ha ivott, mély álomba merül néhány óra erejéig, amelyből magához térve az átváltozás is befejezettnek tekinthető.
•Különleges képességek•
•Igézés Befolyásold az emberek akaratát! Előveheted a filmes kliséket arra, hogyan használod. Lehet szemkontaktus, lehet egy érintéssel is. A karaktered 5. szinttől vérfarkasokat is képes igézni. •Álcázás A vámpír képes lesz mozdulatlanná dermedve láthatatlanná válni az emberek szemei elől. Csak addig tart míg a vámpír teljesen mozdulatlan. •Sugallat A vámpír behatolhat olyan emberek elméjébe, akikből korábban már ivott. Múltjába, emlékeibe nem tud belepillantani, ám hallhatja az ember aktuális gondolatait. E képesség lehetővé teszi, hogy a vámpír belesúgjon az ember elméjébe akár egy kilométeres távolságból is.
Néha, nagyon ritkán teremtődnek olyan vámpírok is, akik rendelkeznek (a fent említetteken felül) egy-egy sajátos különleges képességgel is. A fórumon is van lehetőség ilyen különleges vámpírt alkotni, ellenben a staff fent tartja a jogot arra, hogy visszautasítsa a túl nagy mágiahasználatot igénylő képességeket. A vámpírok sosem fogják úgy gyakorolni a mágiát, akár a boszorkányok, akik eleve erre teremtettek. Ezt kérjük figyelembe venni a különleges képességed megválasztásakor.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 22, 2012 1:49 am-kor.